Gróf Ákos Mátyás vagyok, az első lakó.
Ő az én anyukám, Grófné Szerecz Diána , az Aprajafalva Angol-Magyar minióvoda működtetője. 1980-ban született Kaposváron, a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd a Pedagógiai Főiskolán végzett óvodapedagógus szakon kitüntetéses diplomával, ezután a BGF Pénzügyi Számviteli Karán szerezte meg a pénzügyi diplomát.
Amikor én a világra jöttem, anyáék is szembetalálták magukat a kérdéssel, hogyan válasszanak majd bölcsődét - óvodát, milyen a jó óvoda. Mint minden szülő, ők is azt szeretnék, hogy én ne csak otthon, hanem a bölcsődében és az óvodában is jól érezzem magam, szeretetteljes, biztonságos környezetben legyek, törődjenek velem. Önfeledten játszhassak, jó étvággyal finomat és egészségeset egyek, nyugodtan aludjak, és szépen, fokozatosan önállóságot tanuljak. Szeretnék tudni, mivel töltöm a napjaimat, amikor nincsenek velem, milyen dalokat, mondókákat tanulok, mit rajzolok, kivel játszok.
Elképzelték a számomra jó családi napközit, majd megvalósították. Olyannak teremtették, ahol legfontosabb a gyermek, vagyis ÉN! Fontosnak tartják a szellemi és testi fejlődésemet, az önállóságra való szoktatásomat, de teszik mindezt úgy, hogy folyamatosan a segítségemre vannak, miközben figyelnek minden apró részletre.
Szeretettel várunk Téged is! (Áki és anya)
Nézd meg a képeket!




